Jogosítvány

Jogosítvány 

A Magyarországon kibocsátott bármely vezetői engedélyt Ausztriának (mint az EU tagjának) el kell fogadnia akkor is, ha a jogosítvány régi és nem felel meg a közösségi mintának, feltéve, hogy még érvényes. Ezért ad az irányelv egyenértékűségi táblázatokat az 1996 július 1-je előtt kibocsátott jogosítványokra, a Bizottság egyetértése szerint (egy határozat jogi formájában rögzített és a Bizottság által 2000.március 21-én elfogadott egyetértés). Tehát ha Németországba költözik, nem kell többé kicserélnie eredeti jogosítványát, de kérheti a cserét, ha kívánja.

 


JÁRMŰKATEGÓRIÁK

A különböző járműkategóriák definícióit a következőképpen hangolták össze az EU tagállamaiban.

A kategória: motorkerékpárok, oldalkocsival vagy anélkül.

B kategória: gépjárművek, amelyek megengedett legnagyobb tömege nem haladja meg a 3 500 kg-ot és amelyeknek a vezetőülésen kívül legfeljebb nyolc ülésük van, ezen kategóriájú gépjárművek egy 750 kilogrammot nem meghaladó engedélyezett maximális tömegű pótkocsival kapcsolhatók össze; egy B kategóriás vontató jármű és egy olyan pótkocsi kombinációja, ahol a kettő együttes engedélyezett tömege nem haladja meg a 3 500 kilogrammot és a pótkocsi maximális engedélyezett tömege nem haladja meg a vontató jármű üres tömegét.

B + E kategória: egy B kategóriájú vontató jármű és egy olyan pótkocsi kombinációja, ahol a kettő együttesen nem illik bele a B kategóriába.

C kategória: a D kategóriába nem tartozó gépjárművek, amelyek maximális engedélyezett tömege 3 500 kilogramm felett van. Ezen kategóriájú gépjárművek kombinálhatók egy 750 kilogrammot nem meghaladó maximális engedélyezett tömegű pótkocsival.

C + E kategória: egy C kategóriájú vontató jármű és egy olyan pótkocsi kombinációja, amelynek maximális engedélyezett tömege 750 kilogramm felett van.

D kategória: személyek szállítására használt gépjárművek, amelyeknek a vezetőülésen kívül több, mint nyolc ülésük van. Az ebbe a kategóriába tartozó gépjárművek kombinálhatók egy 750 kilogrammot nem meghaladó engedélyezett maximális tömegű pótkocsival.

D + E kategória: egy D kategóriájú vontató jármű és egy olyan pótkocsi kombinációja, amelynek maximális engedélyezett tömege 750 kilogramm felett van.

 

A fenti A, B, B+E, C, C+E, D és D+E kategóriákon belül a tagállamok kibocsáthatnak különleges vezetői engedélyeket az alábbi választható alkategóriákba tartozó járművek vezetésére:

A1 alkategória: könnyű motorkerékpárok 125 cm3-t nem meghaladó űrtartalommal és 11 kW-ot nem meghaladó teljesítménnyel.

B1 alkategória: motorral hajtott háromkerekűek és négykerekűek.

C1 alkategória: a D kategóriába nem tartozó gépjárművek, amelyek maximális engedélyezett tömege 3 500 kilogramm felett van, de nem haladja meg a 7 500 kilogrammot; ezen kategóriájú gépjárművek kombinálhatók egy 750 kilogrammot nem meghaladó maximális engedélyezett tömegű pótkocsival.

C1 + E alkategória: egy C1 alkategóriájú vontató jármű és egy olyan pótkocsi kombinációja, amelynek maximális engedélyezett tömege 750 kilogramm felett van, ha az így létrejött együttes maximális engedélyezett tömege nem haladja meg a 12 000 kilogrammot és a pótkocsi maximális engedélyezett tömege nem haladja meg a vontató jármű üres tömegét.

D1 alkategória: személyek szállítására használt gépjárművek, amelyeknek a vezetőülésen kívül több, mint nyolc ülésük van, de nincs több, mint 16 ülésük a vezetőülésen kívül; az ebbe a kategóriába tartozó gépjárművek kombinálhatók egy 750 kilogrammot nem meghaladó engedélyezett maximális tömegű pótkocsival.

D1 + E alkategória: egy D1 alkategóriájú vontató jármű és egy olyan pótkocsi kombinációja, amelynek maximális engedélyezett tömege 750 kilogramm felett van, ha egyrészt az így létrejött együttes maximális engedélyezett tömege nem haladja meg a 12 000 kilogrammot és a pótkocsi maximális engedélyezett tömege nem haladja meg a vontató jármű üres tömegét; másrészt a pótkocsit nem használják személyek szállítására.

További információk a JOGOSÍTVÁNYRÓL

http://www.help.gv.at 

http://www.arboe.or.at

http:// www.oeamtc.at/fuehrerschein/